Testvéri Világ I. - Második fejezet

II-fejezet
Fényképek a jelenből

„A múlt emlékei nagyban hozzájárulnak életünk
jobbá tételéhez. Felszabadítanak minket
a jelen zsarnoksága alól, és lehetővé teszik tudatunk
számára, hogy visszalátogasson a régi szép időkbe.
Olyan eseményeket válogathatunk ki és őrizhetünk
meg az emlékezetünkben, amelyek különösen
kellemesek és jelentőségteljesek számunkra, és olyan
Múltat „alkothatunk" az emléktárgyak segítségével,
 amely segít nekünk boldogulni a jövőben.”
/Csíkszentmihályi Mihály/

Ez a hétfő is olyan volt minden diák számára, mint valami szörnyű rémálom. 

Jacob is úgy érezte visszahúzza az ágy. Semmi kedve nem volt felkelni még élénken élt benne a hétvégi mulatozás a haverokkal. Amikor újra behunyta a szemét ismét a buli kellős közepén találta magát. Így érthetően nem reagált édesanyja kedves ébresztő szavaira. A füle képtelen volt meghallani ezeket a hangokat.

 - Jacob mindjárt itt az iskolabusz! – hangzottak édesanyja dühössé váló szavai.

 - Jó van, jó van, megyek már! – csattant fel Jacob durcás válasza.

Kényszeredetten kelt fel, mint akit erőszakkal húznak ki az ágyból. Magára kapta a farmerját és kedvenc pólóját, és egy inget. Felkapta a földről hanyagul ledobott táskáját és már rohant is lefelé. A suli volt az utolsó gondolata a hétvégén.

 - Fiatalúr! – csattant fel édesanyja hangja a háta mögött.

 - Mama kérlek ne már! – hangzottak el szájából a már megszokott szavak, de tudta úgy se tudna nemet mondani annak, akit a világon mindennél jobban szeret.

 - Reggeli és mosakodás. Hogy gondolod anélkül elmenni. Irány az étkező utána a fürdő. – hangzott az utasít kérlelhetetlenül édesanyja szájából.

 - Rendben mami megyek. Ilyenkor újra csak az a kisfiú volt, aki nem tudott nemet mondani az anyukájának.

Az étkezőben már várta az asztalon a rántotta, a szalonna és pirítós. Mellé narancslé és tej volt feltálalva. Nem sokat evett rohant fogat mosni és mosakodni.

Mire elkészült az asztalon várta a kész uzsonnacsomag.

Ebben a pillanatba felhangzott kintről az iskolabusz dudája.

Jacob már tudta lekéste az autóbuszt.

Más lehetőség nem lévén előhozta régi bringáját a garázsból és felpattant rá. 

Őrült iramban kezdett tekerni utána. A busz hátsó üvegén kitekintő diákok hangosan nevettek Jacob eszeveszett tekerésén ahogyan a biciklijén szenvedett.

Ekkor látta meg először a lányt a busz üvege mögött. Nem tudta ki lehet és miért pont őt vette észre, de valamiért odavonzotta a lány a tekintetét.

Jacob elkésett, mint már annyiszor így sajnos nem tudta meg melyik giminél szállt le az a bizonyos lány.

A terembe sietett és leült a helyére. Figyelme azonban messze kalandozott. Ahhoz a lányhoz, akit azon a reggelen látott először. Tekintete az ablakon túl kereste a lány arcvonásait. Őt látta a fák göcsörtjeiben, a fűk csomóiban és a szellő által lengetett levelekben is.

A tanár erőteljes hangja rántotta vissza a gyönyörű álomvilágából. De az előadásokra többet nem volt képes figyelni már.

Másnap mire édesanyja ébreszteni ment ő felöltözve készen várta a buszt. A számára legmenőbb pólóban és frissen vasalt ingét hanyagul begombolatlanul hagyva a mellkasán büszkén feszített a tükör előtt. Biztos volt abban, a lánynak is tetszeni fog. Így boldog mosollyal az arcán várta a buszt.

Ezen a napon nem is késte le, sőt türelmetlenül már jóval az érkezése előtt a megálló helyen volt.

A busz csikorogva fékezett le a ház előtt és Jacob pár pillanatra elkalandozott.

 -Vajon eljön-e a lány ma is? - Megmeri-e majd szólítani? - Mit fog neki mondani? - a kérdések örvényként kavarogtak a fejében.

 - Felszáll, vagy itt marad? – dörmögte érces hangján a buszsofőr.

Jacob lassan, kimérten lépdelt fel a busz fém lépcsőin. Lábai, mintha mázsás ólomsúlyok lettek volna nehezen adták meg magukat Jacob akaratának.

A buszon meglátta a lányt. És egy kérdésére máris választ kapott. Igen eljött ma is. Egy kósza mosollyal köszönt neki a szavak most valahogy nem jöttek az ajkára.

Ebben a mosolyban benne volt a hétfői megláttalak és az e-napi megismertelek is.

 - Szabad? – kérdezte a lányt mutatva a szabad helyet mellette.

 - Természetesen! – felelte a lány és viszonozta Jacob mosolyát.

 - Jacob vagyok! – mutatkozott be.

 - Én meg Jasmine! – viszonozta a lány a srác bemutatkozását.

Ebben a pillanatban nem maradt nyitott kérdés Jacob-ban.

Minden kérdésére választ kapott.

Jacob leült a lány mellé az út végtelen hosszúnak tűnt, bár számukra hamar véget ért az-az iskola előtt ahol a lány leszállt. De Jacob legalább megtudta hol tanul a lány illetve Jasmine mivel most már tudta a nevét is.


Ezzel mindkettejük számára elkezdődött egy új kor hajnala.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések