A várt meglepetés!!!! Jöjjön egy kis ízelítő a második kötetből. A címe: Caden csillaga!

Élet mozaikok

„Minden egyes pillanat az élet mozaikköve - világos és sötét, színes vagy kopott, arany vagy ébenfekete. És ahogy a mozaikot is csak egész képként a távolról szemléljük, és csak ritkán vesszük szemügyre egyenként a művészien egymás mellé rakott kövecskéket, ugyanúgy nem látjuk a pillanatot sem, melynek mindent köszönhetünk. Amit életnek nevezünk, az végül is nem más, mint számtalan pillanat gyűjteménye. „

/ Stefan Klein/

Az élet szinte ugyanúgy zajlott, mint odafenn. Dolgoztak, beszélgettek, iskolába jártak egyszóval minden olyan dolgot csináltak, amit a földön is.

*

 - Jasmine, kicsi hugi. – ébresztgette testvérét Jacob egy reggel.

 - Hagy még álmos vagyok. – felelte Jasmine és magához ölelte kedvenc maciját. Egyetlen gyerekkori emlékét, ami megmaradt neki.

 - Kenton és a többiek már várnak. – vette elő egyetlen hatásos fegyverét Jacob.

 - Rendben fenn vagyok, megyek már. – felelte bátyának és végre felkelt az ágyból.

Kenton. Ő nem volt más, mint egy édes kis csöppség a maga 7-hónapjával. Angyali kis arcocskája, mesésen szép kék szemei és szinte arany csillogású haja elbűvölően hatottak mindenkire. De a kisfiú mosolyával és édes kacajaival nem sok embert tüntettet ki, Jasmine az egyik kivétel volt.

Szegény a szüleivel ugyan túlélte a pusztulást, de a hosszú út elvette tőle édesanyját és édesapját is.

Így itt nevelőszülőkre talált, akik teljes szívükből szerették a kis csöppséget. A nevét a kis csuklóján hordott karláncból tudták meg. Ezt az egyetlen örökségét Kenton élete végéig féltőn óvta.

Jasmine a fürdőbe sietett, gyorsan felfrissítette magát és már öltözött is. A reggeli, mint olyan teljesen kitudott menni a fejéből, ha a kisbabára gondolt.

 - Te is jössz? –fordult kérdőn bátya felé.

 - Megyek én is. Ma délelőtt, utána már éjszakára. – felelte Jacob a húgának.

 - Rendben. – hangzott a válasz bár Jasmine utálta, ha bátya éjszakás volt. Nem szeretett egyedül lenni, ilyenkor nehezebben is jött álom a szemére.

Kiléptek a lakás ajtaján és együtt indultak le a nehéz fémlépcsőkön lefelé a park elé ahol elváltak útjaik.

 - Szia, kicsim, vigyázz magadra. Ha bármi baj lenne, hívj azonnal. – búcsúzott el húgától Jacob és megpuszilta az arcát.

 - Szia, te hős. Te is vigyázz magadra és siess haza. – köszönt el Jasmine is elmosolyodva, mert tudta ezt a megszólítást szereti legkevésbé Jacob.

 - Még hogy én hős. Csak tettem a dolgom. De jól esik, hogy a húgom így tekint rám én is nagyon büszke vagyok rá. – villant át a gondolta Jacob fején.

 - Tudod, csak akkor tudok elaludni, ha te is ott vagy. – suttogta még halkan bátya fülébe.

 - Igen tudom és ígérem, sietek. – felelte Jacob és elindult a bázis felé.

Jasmine amint beért a terembe, ami egyszerre volt bölcsőde és óvoda is, aki csak tehette körbevette. Szorosan ölelték az apróságok a szeretetüket tapintani lehetett a levegőben. Jasmine viszonozta, akit csak átért egy hatalmas öleléssel és puszi áradattal. Mégis amint a picikék visszatértek a játékaikhoz szeme önkéntelenül is a kiságyra esett.

Kenton őt várta. A kiságy fölé hajolt és felemelte a csöppséget majd mellkasára fektetve dúdolni kezdett neki. A pici mosolya és egész lényéből áradó nyugalma tudtatta Jasmin-nel milyen jó dolog is amit tesz.

Egész nap szinte le sem tette a kezéből őt mégis kitűnő munkát végzett.

Etette a kicsiket, játszottak és foglalkozásokat vezetett nekik. Ám amikor az ebéd utáni pihenőidőben a többiek aludtak, ő felvette Kenton-t és az óvónéniknek elhelyezett aprócska kis kanapéra ült le vele. Kenton aprócska kis kezei megállás nélkül jártak, amíg csak el nem kapta a Jasmine nyakában függő medált.

 - Nem szabad kincsem. – szabadította ki nyakláncát Jasmine.

 - Tudod, mit pihenünk mi is kicsit. – úgy beszélt hozzá, mint anya a gyermekéhez.

Oldalra fordult és kényelmesen elhelyezkedett már amennyire lehetett majd belülre biztonságban letette maga mellé Kent.

Gyönyörködött benne és mosolygott. Kent a blúzát vette célba. Illetve a szájába. Jasmine ezt csöppet sem bánta bár próbálta kiszabadítani már igencsak meggyötört fölsőjét, amit Kent csak édes kacajjal jelzett majd folytatta tovább.

Jas hasra fektette Kent mert tudta szeretnek így aludni a kicsik. Amire nem számított a picurka ereje. Kenton két kicsi kezén megtámaszkodva, előre-hátra himbálva magát oldalra fordult pont, mint Jasmine.

 - Hogy te milyen édes vagy és még utánzol is. – simogatta meg Kent szőke hajacskáját Jas.

Kenton tíz perc múlva az igazak álmát aludta Jasmine óvó karjainak biztonságában.