Testvéri Világ I - Hatodik fejezet

VI.- Fejezet

Vészjósló szárnycsapások

„A világ sakktábla; a figurák a természeti tünemények;

a játékszabályok azok, amiket mi a természet törvényeinek

nevezünk. Aki a túlsó oldalon játszik, rejtve van előttünk.

Tudjuk, hogy becsületesen játszik, igazságos és türelmes. De azt

 is tudjuk, a magunk kárán okulva, hogy sohasem nézi el a hibát,

s legkevésbé sem veszi tekintetbe a tudatlanságot.”

/  Thomas Henry Huxley   /

11-es Kutatóbázis, /Mojave-sivatag, Kalifornia terület/

 - Adam! – csattant fel a kutatóbázis főnökének ellentmondást nem tűrő hangja.

 - Persze megint csak én. – morogta magában Adam.

Adam volt a felelős az egész robbantás sorozat precíz, pontos lebonyolításáért. A biztonságért a hadsereg felelt.

Ott volt a bázis vezetője is, de ő a kiabáláson és parancsolgatáson kívül semmihez nem értett. Legalább is Adam így látta a dolgot.

 - Wade a fülén ül, vonszolja be a seggét az irodámba most! – hangzott az egyértelmű parancs. Akit már a családi nevén hívott az semmi jóra nem számíthatott tőle.

Adam jó pár szitkot morzsolt szét a fogai között majd, mint aki a saját kivégzésére sétálna felballagott a vezér irodájába. Igen „vezér” maguk között csak így hívták a főnököt. Ő volt, aki irányított és osztogatta a parancsokat, de valójában nem tett semmit.

 - Hivatott igazgató úr? – kérdezte mintha nem is ordítva közölte volna vele ezen szándékát.

 - Hogy gondolta maga ezt? – folytatta üvöltve így már csak az nem hallotta őt, aki valójában süket volt az intézményben. Majd egy vastag papírhalmazt csapott le Adam orra elé az asztalra. Ilyen paprikás hangulatában a köszönés és a hellyel kínálás eltűntek, mint fogalmak a főnök szótárából.

Adam a papírhalmazra nézett, tudta a kísérlet részleteit tartalmazó engedélyek megszámlálhatatlan mennyisége az.

 - Tisztában van vele, hogy már csak tizenkét óránk maradt a végrehajtásig. Mégis, hogy meri felülbírálni a véleményemet. Nekem is van főnököm, aki most az én seggemet rugdossa. Ha azt hiszi maga itt a jóisten. Maga kis… - dühöngött tovább a vezér nem is várva választ a kérdésére.

 - Uram! – próbált válaszokat adni a miértekre.

 - Mondja gyorsan, de elfogadható érveket különben úgy kirúgom, hogy az Északi sarkon se talál állást magának. – szögezte le álláspontját az igazgató.

 - Most mit mondjak, Hogyan mondjam? – villámként cikáztak a gondolatok Adam fejében.

És mivel az állásra nagy szüksége volt nyelt egy nagyot és belekezdett.

 - Kérem, eddig bármilyen próbarobbantást végeztünk el az csúfosan kudarcot vallott uram. Itt a laborban irányítottan és felügyelten tudjuk ezeket végrehajtani, de odakinn sajnos nincs garancia arra, hogy ha a dolgok rosszra fordulnának ott is idejében betudnánk avatkozni. Márpedig túlzottan nagy a százalékos esélye annak, hogy a próbálkozás negatív irányba sikerülnek. – fejtette ki nagyon is optimista álláspontját.

 - Az ezzel kapcsolatos aggályaimat fogalmaztam és írtam meg a Belügy és Honvédelmi miniszter uraknak. Ők ezzel egyetértésben vonták vissza az engedélyeket. – fejezte be mondandóját.

 - Adam, Adam. – tette vállaira kezét a vezér. – Még mindig nem érti ugye?

 - Ha nincsenek engedélyek, nincs kísérlet, ha nincs kísérlet nincs támogatási pénz. Akkor pedig felesleges ennyi tudóst fizetnünk.

Ugye érti már? – közölte a száraz tényeket az igazgató abban az elviselhetetlen nyájas stílusában.

 - Igen hogyne tudnám. – beszélgetett magával.  -            Akkor kirúg innen nem lesz állásom és az életemnek vége. Ami rosszabb a fiam életének is. – elmélkedett elmerülve magában. Igen Adam kisfia betegen született ezt már magzati korban észrevették az orvosok. Amikor közölték vele a lesújtó hírt miszerint a fia szívrendellenességben szenved, tudta élete gyökeresen megváltozik majd. Így is történt. A születését követően azonnali szívműtéten esett át a kis Angel Caleb. Más név nem is illett volna rá valódi kis angyal volt. Az állapota rohamosan javulásnak indult, de a kezelések és gyógyszerek költségei viszont elérték a csillagos eget. A biztosítás fedezte ugyan egy részét a kiadásoknak, de a többit havonta kellett törlesztenie Adam-nek. A fia betegségéért is önmagát hibáztatta, mert a múlja nem volt épp ártatlan. Volt valami, ill. valaki, aki meghatározó volt ifjúsága fénykorában. Adam-nek nem volt más választása. Feladva elveit, véleményét és esze józan érveléseit belegyezett abba, hogy közli a miniszterekkel, hogy a megismételt próbákon mindent biztonságosnak és felügyelhetőnek talált. Tudta ez nyilvánvaló hazugság lesz a részéről.

 - Értem uram és hajlandó vagyok közölni velük, hogy valamennyi engedély kitételeinek eleget tettünk. – adta meg magát az igazgatónak, ezzel feladva saját elveit mely ellen esze vadul tiltakozott ezekben a percekben is.

Egyszer azt hallotta valakitől, - Minden harag és visszafojtott düh, amit magadban tartasz, egyszer szembejön majd veled és addig nem nyugszik, amíg meg nem fizetsz mindenért! Az ár pedig fölöttébb hatalmas lesz. – kondult meg fejében a vészharang.

Felvette a telefont és közölte a legújabb kísérletek teljes biztonságban lezajlottak, a folyamatok alatt az engedély elutasítására ítélt dolog nem történt.

A robbantás sorozatok elkezdődhetnek.

A kísérleti telep fölött baljós, fekete felhők kezdtek gyülekezni, mint egy madár vészjósló szárnycsapásai amint körözni kezd áldozata halálára várva.

Adam West a vezér tudta nélkül biztonságba helyezte családját. Ha az én lelkem elvész a családomé legalább túlélje. - ezen eszmével a szívében ő már tudta azt, amire tizenkét óra múlva sor került.

Felnézett a falon elhelyezett digitális kijelzőre, amin megindult a visszaszámlálás. 
Kíméletlenül mérte az emberiség utolsó óráit és perceit. A kör bezárult.