Novella vagy amit akartok 2.

Angyali levél

  

Kimberly a temetés után, úgy érezte felkeresi Tamara szüleit, hisz sok-sok éven át testvérként szerették egymást. Így is tett. Ahogy befordult abba az utcába ahol Tam lakott, rátörtek az emlékek. 
Nehéz sóhajok közepette haladt a ház felé. Az ajtó előtt még egy utolsó nagy levegőt vett majd becsöngetett. Tam édesapja nyitott ajtót.

 - Szia, Kim! – köszönt Kimnek, miközben nyelte a könnyeit.

 - Uram, engedje meg, hogy… - nem tudta befejezni a mondatot ő is sírva fakadt.

 - Gyere, beljebb kérlek. –invitálta a házba Zac.

 - Köszönöm uram, de én csak bocsánatot szerettem volna kérni. – suttogta neki.

 - Semmi szükség rá. Sajnos, ami történt, megtörtént. – felelte. – Majd az idő ítél. De gyere csak be.

 - Köszönöm. – és Kim belépett a házba.

Tamara édesanyja a kanapén üldögélt és Tam diplomaátadáson készült képét szorongatta, miközben a könnyei kis tóvá nőttek az üvegen. Nem nézett fel, nem szólt senkihez.

 - Tam az utolsó levelében arra kért, hogy ha egyszer felkeresel minket, menj fel a szobájába és keresd meg az angyalotok. Bármit is jelentsen ez. Mi az édesanyjával, nem jöttünk rá mit is akar ez jelenteni. – mondta Zac és egyedül hagyta

Kimberly az emeltre tartott. Tudta merre van Tami szobája, hisz sok nyáron keresztül töltött itt napokat és volt, hogy fordítva.

Az ajtó kilincsére tette a kezét, amely most szinte tűzként égette a kezét.

Amikor utoljára elmentem, veszekedtünk és csúnyán rávágtam az ajtót! – suhant át agyán az emlék.

Pont ez miatt vagyok itt. Meg kell tennem. – és benyitott a szobába ahol semmi sem változott.

Kimberly szétnézett, szeme a számítógépre tévedt majd a falon lévő parafatáblára, amire Tam a fontos dolgokat tűzte fel mindig.

És még valamit, egy kis gipszből készült angyalkát, amit Kimtől kapott és nagyon kedves volt a szívének. Ez angyalka most érdekesen kajlán állt. Kim odasétált, hogy megigazítsa, de akkor egy aprócska kulcs hullott a szőnyegre, egyenesen a lába elé. Óvatosan nyúlt a kulcsért és emelte fel. A szíve mélyén tudta, ezt Tam szándékosan rejtette oda, hogy csak ő találhassa meg.

Szétnézett a szobában, de semmit nem talált, amibe a kulcs illene. Így leült az asztalhoz a gép elé. És találomra kihúzta a legfelső fiókot, amelynek az alján apró nyílásra lett figyelmes. Belepróbálta a kulcsot és apró rekesz kinyílt. Egy levél lapult az alján. Kim remegő kézzel emelte ki és olvasni kezdte. A kézírás minden kétséget kizárólag Tam-é volt.

Drága kishúgom Kimberly!

Először is szeretném, ha tudnád mindig szeretni foglak. És kezdhetném most úgy, hogy ha ezt olvasod én már…, de ez közhelyes. Inkább így írom: akkor már angyal vagyok, és fentről vigyázok rád. Próbáltalak vezetni az életben, segíteni vagy csak tanácsot adni. Bíztam benned és abban, hogy legalább egy kis részét megfogadod azoknak a dolgoknak, amiről annyit beszélgettünk. Későn jöttem rá, hogy süket füleknek prédikáltam. De mint annyiszor, engem igazolt az élet és most nem voltam ott, hogy elkapjalak. Ugye mennyire tud fájni? Talán emlékszel mennyit mondogattuk neked, pasid sok lehet, igaz barátod kevés. Te döntöttél. Miközben végig azt hitted ellened vagyok, addig én ettől próbáltalak óvni. Hát most ott ülsz ahol én ahol annyiszor írtam neked: Végre felnőtt légy! Dönts éretten, megfontoltan ne pedig gyerekként. Ezek már nem is fontosak. Most csalódtál benne, és a lelkiismereted hozzám küldött. Későn. Egyedül maradtál, a magány pedig szörnyű társ. Mint angyalod azért segítek. Keresd fel Hope-t. Azt kérdezed miért őt? Mert sok-sok estén át, mikor magamra hagytál a lelkem fájdalmát az ő vállán sírtam át. Akkor épp ő is párt talált, mondhatta volna ő is, hogy csak Ő és senki más. De ő mindig írt, keresett, aggódott, ha épp késtem, vagy szomorú voltam. És jól esett amikor, nem jött, hogy le tudta írni Sajnálom. Ezt sokszor tőled vártam. Utólag már elmondhatom. És most már sok mindent, amit akkor a békesség kedvéért nem akartam. Inkább csak annyit írok neked: Gondolkozz! Beszélgess vele, talán meglepődsz, majd mennyi mindent tud, amit te csak sejthettél. Lehet, kemények lesznek a szavai, de ennyi idő után ismer már ő is. Ismer, hogy elmondja az igazságot, ami néha bizony nagyon fáj, de muszáj kimondani. Oly sokszor bántottál, észre sem vetted, hogy közben mit érzek. Fájtak a szavak, fájt, hogy őt védted. És fáj, hogy elmúlt mi egykor öröknek indult. Talán most, hogy én már nem vagyok, újra előkeresed a beszélgetéseket és rájössz arra mennyit is változtál, miközben saját magadnak bizonygattad, hogy semmit se. Akkor arra kérlek, olvasd az én szememmel át, gondold át visszafelé, mit mondtál és, hogy az mennyire fájt. Többet nem is kérek tőled, hisz szeretlek, innen fentről is megvédelek. Kívánok inkább. Találj, olyan társat ki szívből szeret, ki érted adná az életét, és aki nem szakítaná szép barátaid szívét. Mert majd lesz ki az én helyembe lép, tanácsokat ad, segít és megvéd. Vigyázz rá és szeresd testvérként, mint egykor engem szerettél. De az ő kezét soha el ne engedd, testvéri szíveddel örökké szeresd. És akkor életed boldog lesz és teljes.

Én most búcsúzom, köszönöm, hogy a testvéred lehettem, köszönöm, hogy voltál nekem és azt a pár szép évet, amit te adtál nékem.

Örökké szerető testvéred, Tamara.

 Az levél utolsó sorait könny áztatta. Kimberly könnyei melyek megállíthatatlan zuhatagként áztatták a papírt. Már késő volt. Késő mindenre. Hogy, kimondja azt, amit rég kellett volna. Eltette a levet a táskájába és elindult lefelé a lépcsőn. Odalenn Zachary várta.

 - Megtaláltad az angyalotok?- kérdezte alig hallhatóan.

 - Igen, uram és köszönöm, hogy a történtek ellenére beengedett. – felelte Kim.

 - Igazán nincs mit köszönnöd. Elköltözünk a hétvégén. Túl sok emlék van ebben a házban. Az öccse is, alig alszik éjjelente. Most rá is gondolnunk kell, hogy csak ő maradt nekünk. – mondta Zac és ajtót nyitott.

Kimberly kilépett az ajtón, de nem hazafelé tartott, hanem a parkon át a temetőbe. A parkban kicsit megpihent a kedvenc padjuknál, majd továbbment.

A temető kovácsoltvas kapuja, nyikorogva nyílt ki amint lenyomta az ódon tölgy kilincsét.

Átsétált a középső keskeny utcán, amíg meg nem pillantotta a családi sírhelyet.

Odabenn leült a padra, és magában elmondott mindent Tamaranak, mint rég. Egy szót azonban hangosan mondott ki: SAJNÁLOM! és a sírra helyezte a gipsz angyalkát.